A program megvalósulását az Apertus Közalapítvány támogatta.
 
Auditív taneszközök

A tartós ismereteinknek mindösszesen 20%-át szerezzük auditív úton, ráadásul az így szerzett információk tartóssága is alacsonyabb a vizuálisénál, mégis nagyon fontos szerepe van a hanginformációnak mind az oktatás, mind pedig egyéb kommunikációs rendszer esetében.

Az auditív alapú oktatási anyagok széles körben elterjedtek, használatuk sokféle helyzetben indokolt, elengedhetetlen.

Az élőbeszéd (nem csupán a tanári élőbeszéd) hatásában általában lényegesen eltér a többi auditív információhordozótól, megszokottságánál fogva könnyebben illeszkedik az ismeretszerző folyamatba.

A kép és a hang kombinált alkalmazásával (audiovizuális információ) nagyobb hatékonyságot érhetünk el, ráadásul a felejtés mértéke itt a legalacsonyabb.

Az információ megőrzése:

Az ember érzékelésének egyik sajátossága, hogy a vizuális információval együtt járó vagy azzal kölcsönhatásban lévő auditív információ alapján képes tárgyak, jelenségek felismerésére, azok helyének lokalizálására. A hangszereket hangjuk alapján is felismerjük, magunk elé képzeljük anélkül, hogy látnánk azokat. Ez a tény felhívja figyelmünket arra, hogy audiovizuális taneszközök készítése során a hang tervezése, technikailag tökéletes kivitelezése, ugyanolyan fontos, mint a vizuális, képi megvalósítás, ügyelnünk kell arra továbbá, hogy a kettő összhangban legyen egymással.

Az auditív szemléltetés

Bizonyos tantárgyak (idegen nyelvek, zene) számára magától értetődik a hanganyagok használata. A magnó vagy a CD azonban kevésbé „látványos” eszközök, mint a videó vagy a számítógép, ezért más tárgyak esetében gyakran kihasználatlanul hagyjuk az auditív eszközökben rejlő lehetőségeket.

Néhány alkalmazási példa:
  • Magyar nyelv: kommunikációs helyzetek, nyelvhasználati módok, nyelvjárások stb.
  • Magyar irodalom: irodalmi művek művészi előadása, megzenésített versek, korstílusok illusztrálása stb.
  • Történelem: archív rádiófelvételek, korabeli zene stb.
  • Társadalomismeret: rádióriportok stb.
  • Biológia: állathangok stb.
  • Fizika: hangtan stb.
  • Matematika: zene és matematika kapcsolata stb.
A program megvalósulását az Apertus Közalapítvány támogatta.